Az Oktatási Minisztérium 2000. január 31-én indította útjára a COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési programot, amely leginkább az Európai Unió elvárásainak megfelelően, a magyarországi közoktatási intézmények gyakorlatába kívánta bevezetni a minőségbiztosítást, hasonlóan a gazdasági életben már korábban alkalmazott ISO, TQM stb. modellekhez.
A program alkotói kétféle modellt dolgoztak ki, az I. és a II. intézményi modellt.
Az I. intézményi modell a partnerközpontú működést irányozta elő, a II. modell a teljes körű minőségirányítási rendszer kiépítését. Az intézményekben (óvodák, általános és középiskolák) az első intézményi modell kiépítése után válhatott volna lehetővé a teljes körű minőségbiztosítási rendszer bevezetése, melyet az intézmények igen kis hányada kezdett el megvalósítani (kb. 6-8 százaléka a programban résztvevőknek).
A partnerközpontú működés az oktatásban érdekelt partnerek elvárásait a helyben kidolgozott minőségértelmezés foglalta legjobban össze. Ez azt jelentette, hogy minden intézmény saját környezetének, saját küldetésének és adottságainak megfelelő, egyedi minőségfogalommal rendelkezett, amely illeszkedett az általános társadalmi elvárások rendszerébe. A partnerközpontúság kialakítása a partnerekkel való folyamatos párbeszéd és egyeztetés fontosságának felismerése, beépítése az intézmények mindennapi munkájába.
A II. modell az I. intézményi modellre épül, annak kiterjesztése. Mindazon intézmények, amelyek a partnerközpontú gondolkodás és működés kialakítása után vállalkoztak a II. intézményi modell megvalósítására, képessé válhattak egy gyermek-, illetve tanulóbarát, partnerközpontú, magas színvonalú és folyamatosan megújulni képes intézményi működés megvalósítására. Ez a modell egy többéves, komoly belső erőforrásokat igénylő program, amelynek sikeréhez a vezetői elkötelezettségen túl, a nevelőtestület aktív támogatására is szükség volt. A szervezeti kultúra fejlesztése és a folyamatok szabályozása együttesen eredményezhette a folyamatos fejlesztés képességének kialakítását.
Az intézmények a program megvalósítását minden esetben tanácsadók, illetve a COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Programigazgatóság segítségével valósították meg. Ennek ellenére a program bevezetése rengeteg nehézséget is okozott – a pozitív változások mellett - az intézmények életében (a program nyelvezete, az adminisztrációs többletmunka …)
2004. őszére lezárult az intézmények számára a programra való újabb pályázati lehetőség, illetve a korábban „nyertes” intézményeknek erre az időpontra be kellett fejezni a megkezdett modell kiépítését. Az I. modellt építő intézmények nem kaphattak tanúsítványt a program kiépítése után, mivel ez csak „előszobája” volt a valódi minőségbiztosítási rendszer bevezetésének. Mégis, a közoktatási intézmények döntő többsége nyilván csak az I. modellt tudta megcélozni, mivel a minőségfejlesztés a COMENIUS 2000 programmal szinte teljesen előzmények nélkül „robbant be” a hazai közoktatás életébe, valamint a benne részt vevő pedagógusok sem voltak kellőképpen külsőleg motiváltak a végrehajtásra. Itt kérdés volt már a program zárása után is a fenntarthatóság.
A program folytatását a COMENIUS III. modell jelentette volna, ám ennek kidolgozása és bevezetése nem fejeződött be. Ez a fenntartói modell alapvetően a külső körülmények megváltoztatására épített volna. Itt a helyi önkormányzatnak, illetve más intézményi fenntartóknak kellett volna a már véglegesített modelleket kísérletképpen kipróbálni.
A program zárása után az eredmények nagyon ellentmondásosak voltak, valamint a megvalósítás is csak formális. A program sikere azon múlt, hogy a fenntartók miként tudták volna hasznosítani a modellek által kínált minőségfejlesztési rendszereket.
Napjainkban a COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési programot megkezdő intézmények a munkát már önállóan folytathatják, amennyire ezt lehetőségeik engedik. A közoktatási intézmények törvényi kötelezettsége azonban valamilyen minőségbiztosítási rendszer bevezetése. Ehhez a munkához jelenleg a felügyeleti szervek nem adnak segítséget olyan formában, mint azt a COMENIUS 2000 program esetében tették.
Angyal Ágnes
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.