November 15-ig nyújthatták be jelentkezésüket azok, akik 2010 februárjában már el szerették volna kezdeni felsőfokú tanulmányaikat. Számukra a folyamat már szinte véglegesen lezárult, reménykedve várhatják a gratuláló levelet álmaik főiskolájából, örömteli elégtételeként az éjszakába nyúló magolásoknak, a verstanulásoknak, a táblánál való kínos függvényszámításoknak. De, mint tudjuk, a többség még ebben a napsütéses hónapban is az érettségire készül, és minden gondolata e körül a félelmetesnek, elkerülhetetlennek tűnő esemény körül forog. Érettségi. Ilyenkor az az érzése az embernek, hogy a névelők után ez a leggyakrabban használt szó a világon. Ez a kedvenc kifejezése a tanároknak, ez az első hozzánk intézett szava a két éve nem látott rokonnak, és igen, ezt kiabálja a fülünkbe álmunkban Robert Pattinson is, aki azelőtt minden szó nélkül ölelt a karjába minket. Eljött az igazi megmérettetések időszaka. Bűntudattal kapcsoljuk be a tévét, hogy megnézhessük a Született feleségek vagy Gordon Ramsay főzőműsorának legújabb részét, mert félünk, ha rosszul sikerülne a vizsgánk, örökre átkoznánk magunkat az elhalasztott percekért.
De talán még ennél is súlyosabban nehezedik vállunka a pályaválasztás terhe. Milyen iskolában képezzük magunkat tovább? Olyan főiskola vagy egyetem mellett voksoljunk, ami érdekel, vagy olyan szakmát tanuljunk ki, amiből később meg tudunk élni? Honnan tudjuk tizennyolc évesen eldönteni, miben lennénk kiemelkedők öt-tíz év múlva, egyáltalán mi lenne az, amiért érdemes lenne küzdenünk?
December 15-én jelenik meg a várva várt kötet, a ponthatárokat is tartalmazó Felsőoktatási Felvételi Tájékozató, mely tartalmazza a lehetséges főiskolák, egyetemek listáját.
Sokan ekkor, ebből a könyvből jelölik meg azt a pár intézményt, aminek szívesen lennének a hallgatói. Nem születhet mindenki úgy, hogy pontosan tisztában van tehetségével, vagy merre szeretné életútját bejárni. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy időben észreveszi a környezete, a szülei vagy a barátai, mihez van érzéke, miben tudna kiteljesedni, hogyan lehetne tevékeny, hasznos eleme az emberiségnek, legalábbis a körülötte lüktető világnak.
De ha nyitottak vagyunk, idővel ráérezhetünk erre a bizonyos irányra. Lehet, hogy az út elején nem is fogjuk sejteni, merre tartunk, és milyen lesz a végállomás. A legfontosabb, hogy legyünk bátrak elindulni. Jó érzés arra gondolni: nem dönthetünk rosszul. Minden okkal történik. Nem lesz véletlen, hogy jövő ilyenkor azon a bizonyos egyetemen, városban találjuk majd magunkat, ahová végül sikeres felvételt nyertünk.
És nem feledhetjük el azt sem, ami most talán még fontosabb: az utolsó órában vagyunk. Még a kezünkben van a lehetőség, hogy változtassunk a jövő menetén. Ha eddig nem is voltunk szorgalmas, kiemelkedő tanulók, most még bizonyíthatunk, mert a befektetett energia hiánya nem jelent azt, hogy kevésbé okosak is vagyunk. Csak gyakorolni, készülni kell. Talán még bekerülhetünk abba az iskolába, ahová mindig is szerettünk volna, ha nehéz napok, áttanult éjszakák árán is. Mert az álmainkért harcolni nem könnyű. De mindig megéri.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.